Miskolc 101.6 MHz: leadták a pályázatokat Email
2010.06.22.

ImageHeten pályáznak a miskolci körzeti frekvenciára, indul a jogosultságért többek közt a Klubrádió és a Juventus is. Csak egy miskolci cég pályázott.




Az ORTT közleménye szerint a beadási határnapon, június 22-én a következő pályázók adták le pályázatukat a korábban csak pár napig, ideiglenes frekvenciaként használt 101.6 MHz-es miskolci frekvenciára:

1: Radiosound Konzorcium (pályázó székhelye: Budapest)
2: Mátra Centrum Kft. (pályázó székhelye: Pálosvörösmart)
3: Rádió Juventus Zrt. (pályázó székhelye: Budapest)
4: Partner Rádió Kft. (pályázó székhelye: Budapest)
5: OBS Kft. (pályázó székhelye: Budapest)
6: Valamédia Kft. (pályázó székhelye: Miskolc)
7: Lumala Casa Szolgáltató Kft. (pályázó székhelye: Nyíregyháza)

A listából csak a Juventus név tűnhet ismerősnek, azonban a pályázó cégek székhelyei alapján kiderül, hogy a Radiosound Konzorciummal azonos címen lévő Hang Mix Konzorcium korábban a szegedi 87.9-re is pályázott, a Partner Rádió Kft. a Klubrádió kecskeméti jogosultságát üzemelteti, a Valamédia Kft. pedig Miskolc egyik kisközösségi rádiójához, a Rádió Eperhez köthető.

A frekvencián a Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai alapján maximum 1 kW-os teljesítménnyel sugározhat a nyertes cég, mely 180.000 fős ellátottságot jelent a hivatalos vételkörzetben.


(Radiosite.hu)


Hozzászólások
padi007  - re: 2010-08-27 22:49:20
Tom írta:
Mátra Centrum? Csak nem az a cég ami Kékestetőt is üzemelteti és ahol a Klausmann Viktor a szóvivő? Húúúúhaaa


Ez a cég pályázott a hatvani 97,4-re is, kíváncsi vagyok melyik rádiót rejti!
Balazs 2010-07-14 10:02:24
Minek akar a Juventus Miskolcra jönni mikor már most is az szól a 96.3MHz-en??
Anonymous 2010-07-11 12:37:24
tttttttttttttoopppppppikkkkkkkkk
Anonymous 2010-06-28 13:48:46
Ez nem rádió 1 de azt nektek kell leszűrni
Okoska 2010-06-28 13:23:00
És mi a konklúzió...
Anonymous 2010-06-28 11:36:16
Sör rádió :O? OBS?

http://www.horecahelp.com/
Anonymous 2010-06-28 11:31:50
Elég mozgalmas egy cég

Zenevilág Rádiós és Szolgáltató Korlátolt
Felelősségű Társaság(1119 Budapest, Csurgói út 22-32.
C. ép. 4. em. 64., de laktak már itt is: 8000 Székesfehérvár, Nagyszombati út 22.)

Tisztsége: vezető tisztségviselő (ügyvezető).
Farkas Zsuzsanna

aztán volt ilyen is :http://bridgehungary.hu/
zimizümi 2010-06-28 11:06:02
Korábbi neve:
Dzsungel Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű
Társaság

???

http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/digipro-kft--10023.html
zimizümi 2010-06-28 10:58:32
LIFE ESSENCE Egészségcentrum és Tanácsadó Kft. adószáma: 13543066

1119 Budapest Csurgói út 22-32./C. 4.em.64.
zimizümi  - re: 2010-06-28 10:56:08
Hang-Mix Konzorcium = Radiosound Konzorcium
Szóljon hozzá!
Név:
Honlap:
Tárgy:
Formázás:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
:D:):(:0:shock::confused:8):lol::x:P:oops:
:cry::evil::twisted::roll::wink::!::?::idea::arrow:
 

Internet Explorernél mellőzze az ékezeteket!
Írja be a megerősítő kódot!
Ha nem tudja elolvasni, kattintson a kódra és kap újat.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."