Kérdéses a Klubrádió frekvenciaengedélye? Email
2010.06.30.

ImageAnnak ellenére, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület még nem ellenjegyezte a Klubrádió frekvenciaszerződését, a rádió tulajdonosa érvényesnek tartja - írja a Népszava Online.



Arató András kedden az MTI-nek elmondta: ezért írta alá egyoldalúan a frekvencia odaítéléséről szóló szerződést, és a dokumentumot eljuttatta az ORTT-hez.

A hatóság részéről azért maradt el az aláírás, mert az öttagú testület a választások óta csonka, így nem tud a kérdésben dönteni - mondta Szalai Annamária, a testület Fidesz által delegált tagja.

Ladvánszky György MSZP-delegált a kérdést másképpen látja: a frekvencia odaítélése megtörtént, a szerződés szerinte annak ellenére létrejött, hogy a hatóság részéről nincs szignó a papíron. A kérdésre, hogy nem támadható-e meg a határozat, mivel az ORTT a törvényes határidőig nem szignálta a szerződést, Ladvánszky György elmondta: csak a hatósági határozatot lehetett volna megtámadni, a kérdéses, az általa "szerződési ajánlattételnek" nevezett dokumentumot már nem. A frekvenciaengedély kiadásának ügye jelenleg a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál van - tette hozzá.

Hivatkozott továbbá egy a csonka kuratóriumokkal kapcsolatos alkotmánybírósági határozatra, ez szerinte kimondja "a kisebbik rossz elvének követését", vagyis hogy az utolsó pillanatig működnie kellene az ORTT-nek, hiszen központi közigazgatási szervről van szó.

Az Országos Rádió és Televízió Testület április 21-i ülésén ítélte oda a frekvenciapályázatban megjelölt 92.9-es frekvenciát a Klubrádiónak. A rádió azért indult a pályázaton, mert a jelenlegi, 95.3 MHz-re szóló engedélye 2011 februárjában lejár.

A 92.9 MHz-re kiírt pályázaton indult a jelenleg középhullámon adó Magyar Katolikus Rádió is, az ORTT viszont áprilisban - a testület két szocialista és egy SZDSZ-es tagjának szavazatával - a Klubrádiónak ítélte a frekvenciát.


(forrás: Népszava, MTI)


Hozzászólások
benjamin 2010-07-10 19:57:56
na ja meg az aqua is és a ha teéjesen megszűnne akkor jöhetne az extrém a 95,3-ra
Spud 2010-07-07 10:41:41
És akkor már visszajöhetne a JamRadio is
IstvánB 2010-07-02 10:15:35
92,9 re kérjük vissza a Radio Deejayt!
Anonymous 2010-06-30 03:37:57
Minek sürgetik ezt a hülye rádiót senkinek se hiányzik azért az kemény, amit a mszp mondott valami körvonalazódik a cikkben köhöm...
Szóljon hozzá!
Név:
Honlap:
Tárgy:
Formázás:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
:D:):(:0:shock::confused:8):lol::x:P:oops:
:cry::evil::twisted::roll::wink::!::?::idea::arrow:
 

Internet Explorernél mellőzze az ékezeteket!
Írja be a megerősítő kódot!
Ha nem tudja elolvasni, kattintson a kódra és kap újat.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."